Választás a mi utcánkban: Csepelen bottal kergette el Gyurcsány híve a tiltakozót
Nagyüzem volt a választás előtti szombaton a csepeli piac előtti téren, kivonult Gyurcsány Ferenc Dk-elnök is, ám Németh Szilárd fideszes politikus fájón hiányzott.
Nagyüzem volt a választás előtti szombaton a csepeli piac előtti téren, kivonult Gyurcsány Ferenc Dk-elnök is, ám Németh Szilárd fideszes politikus fájón hiányzott.
A fideszes politikus nem ment el a Közös Ország Mozgalom vitájára, a Facebookon üzent, de egy másik vitát nézhetett.
Pezsgő vitát és izgalmas kijelentéseket hozott a Csepel-Soroksár körzet ellenzéki képviselőinek vitája a Közös Ország Mozgalom szervezésében. Hódmezővásárhely után egészen más hangot ütnek meg a pártok. Csepel az egyik legizgalmasabb választási körzet.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerint még mindig nem egyértelmű, hogyan anyakönyvezik a külföldtan született magyar gyermekeket, illetve hogyan kerülnek be a statisztikákba. Lázár János válaszolt az ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére.
Beszóltak neki. Ugyanis az Együtt elnöke azt mondta korábban, a szocialisták nem hajlandóak elősegíteni azt a helyzetet, hogy mindenhol a legesélyesebb egyetlen ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel kihívóként.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt szerette volna megtudni, normálisnak tartja-e az emberierőforrás-miniszter, hogy párttársai sorra járják az óvodákat, és a gyerekeken keresztül akarják megvenni a szülők szavazatát.
A rezsibiztost nem annyira érdekli, ki indul ellene Csepelen.
Megkeresték Szabó Szabolcsot, de ő nem akart az MSZP–Párbeszéd színeiben indulni.
A Demokratikus Koalíció nem fizeti be azt a 16 millió forintos bírságot, amit az Állami Számvevőszék tiltott párfinanszírozás miatt vetett ki rájuk – közölte a DK ügyvezető alelnöke.
A DK Juhász Péterrel ért egyet a csepeli ellenzéki jelölt ügyében.
MSZP-Fidesz együttműködést sejt a háttérben.
A 24.hu információja szerint az MSZP országos elnöksége egyetértett azzal, hogy Bangóné Borbély Ildikó induljon az áprilisi parlamenti választáson a fideszes Németh Szilárddal szemben.
Pedig vannak olyan intézetek, amelyek a teljes népesség körében már a parlamenti küszöb környékén, öt százalék körül mérik a szocialista pártot.
A szocialista képviselők indítványát a babakötvény emeléséről viszont lesöpörték az asztalról.
És a "jobbikos HírTV-t" is. A csepeli kamupártos botrány miatt húzza meg mindezt a Fidesz alelnöke.
Itthon a béranyaság is tiltott, ilyen ügyben egy esetben indult eljárás.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerint ahogy az élet más területein is, a magyar politikában is előfordulnak a zaklatások valamilyen formában. A zaklatások kapcsán elmondta, hogy pozíciótól függetlenül senkinek nincs joga megalázni másokat.
Hosszú választ adott arra a kérdésre Rétvári Bence, hogy mekkora a védőnőhiány, csakhogy ebből annyi derült ki: a kormánynak fogalma sincsen arról, honnan hiányoznak a védőnők.